Házépítés Kecskemét

A házépítés, vagyis egy családi ház felépítése hatalmas vállalkozás és talán még ennél is nagyobb anyagi áldozatvállalás. Sok esetben egy család több éves összjövedelme szükséges ahhoz, hogy az építkezést egyáltalán útjára lehessen indítani és a további finanszírozás biztosítása érdekében is sokszor van szükség szülői, vagy állami támogatásra, esetleg pénzintézeti hitelezésre. Emiatt nem túlzás azt állítani, hogy a házépítés egy élet munkája és ez még abban az esetben is igaz, ha maga az építtető egyetlen izzadtságcseppet sem hullajtott a ház alapjául szolgáló betonba. Mindezek alapján még a laikusok számára is érdemes letisztázni, hogy nagy vonalakban milyen munkafolyamatok eredményeként áll össze egy kulcsrakész ház, vagyis azt, hogy pontosan milyen lépésekből tevődik össze a házépítés menete.

Házépítés RENOVART
 

Pénzügyi előtervezés

A pénzügyi előtervezés az első és legfontosabb lépése a házépítésnek — emiatt célszerű a lehető legpontosabb kalkulációt végrehajtani. Amennyiben azt állapítjuk meg, hogy nem áll rendelkezésünkre az a pénzösszeg, ami a teljes kivitelezéshez szükséges, jobb ha elhalasztjuk a projekt végrehajtását. Tehát a pénzügyi előtervezés során számba kell vennünk, hogy mekkora önerővel rendelkezünk, hiszen annak hiányában egyetlen kapavágás sem fog történni az építtető érdekében. Az építkezés folyamatában számos költséggel kell számolni, amelyek közül az egyik első az építési telek megvásárlása és szükség esetén annak közművesítése. Ezt követi a tervdokumentációk elkészítése, amely alapján már nagyon jó közelítéssel (br. ár / nettó m2) kikalkulálható a ház kulcsrakész ára. A kulcsrakész ár azonban a beépített bútoroktól kezdve, az elvégzendő feláras munkálatokon keresztül, egészen a végső tereprendezésig számos egyéb költséget nem foglal magába. A pénzügyi előtervezés részét képezi még az ún. holtjáték beépítése a költségvetésbe, ami azt jelenti, hogy érdemes legalább 10-20 százalék plusz kiadással számolni. Ez főleg igaz napjainkban, hiszen az építőanyagok ára egyre inkább emelkedik, az ÁFA mértéke 2020. január 01-től 22%-kal emelkedik, arról nem is beszélve, hogy 2021. január 01-től 25% százalékban megújuló forrásból kell fedezni az új építésű ingatlanok energiaigényét, ami további költségnövekedést jelent.

Telek kiválasztása

Lokáció, lokáció, lokáció. Ebből a triumvirátusból nem engedhetünk, hiszen egy családi ház elhelyezkedése alapjaiban fogja meghatározni annak értékét és használhatóságát. A telek kiválasztása során nem lehet az egyetlen mérlegelési tényező az ár, hiszen ha ezen túl sokat spórolunk, akkor akár sarokba is szoríthatjuk magunkat. Emiatt figyelembe kell venni a közművek meglétét, vagy azok bekötésének lehetőségét. Amennyiben valamelyik közmű nem áll rendelkezésre és a jövőben sem válik elérhetővé az adott telek környezetében, akkor érdemes tovább evezni. A telek adottságai (elhelyezkedése, közművek rendelkezésre állása, méret, talajmechanikai jellemzők, talaj dőlésszöge, stb.) fogják meghatározni az arra építhető ház terveit. A telek kapcsán érdemes a helyrajzi szám alapján a tulajdonjogi viszonyokat is tisztázni, hiszen egy rendezetlen tulajdonjog számos problémát vethet fel az építkezés során. Az adott telekre vonatkozó Helyi Építési Szabályzatban foglaltakkal is érdemes tisztában lenni, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az adott telek hány százalékban beépíthető, vagy éppen mi a megengedett maximális építménymagasság. Azzal is számolnunk kell, hogy az építési telektől mért 100 méteren belül rendelkezésre kell állnia egy tűzcsapnak, ennek hiányában tüzivíztározóra van szükség. Kecskemét esetében az építtető akár tűzcsaptelepítési kérelmet is benyújthat az önkormányzat illetékes osztályán. Amennyiben ezt pozitív elbírálás fogadja, akkor megspórolhatja a tűzcsaptelepítéssel együtt járó költségeket, amelyek akár a félmillió forintot is elérhetik.

Házépítés Kecskemét

A generálkivitelező kiválasztása

Ebben a pontban már eltérnek a különböző házépítési iskolák, hiszen a klasszikus értelmezés szerint a generálkivitelező kiválasztását megelőzi a háztervek elkészítése. A Renovart esetében viszont az építtetőnek lehetősége van arra, hogy a cégünk kapcsolati tőkéjét felhasználva — és a generálkivitelezés költségeibe belekalkulálva — készítse el házterveit. Azonban a generálkivitelező ezen kívül is nagyon sok mindenben az építtető segítségére lehet, bizonyos esetekben akár a házépítés nulladik pontjaként is funkcionálhat. Ez annak köszönhető, hogy számos generálkivitelező rendelkezik építési telkekkel, kapcsolatban áll pénzügyi szakértőkkel, vagyis komplex építőipari szolgáltatás biztosítására rendezkedtek be.

Technológia kiválasztása

A háztervek elkészítését megelőzően kell eldöntenie az építtetőnek, hogy téglaházat vagy könnyűszerkezetes házat szeretne kiviteleztetni. Saját tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés, ezért a választ egy részletes cikkben fejtettük ki . Érdemes azonban ebben a pontban röviden összefoglalni a lényeget: egy hasonló minőségben felépített könnyűszerkezetes ház soha nem lesz olcsóbb egy téglaháznál. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a Renovart a téglaházak mellett tette le a voksát, és már 2011-ben elnyertük a Wienerberger által adományozott Mesterház Minőségi Kivitelező kitüntető címet.

Tervdokumentációk elkészítése

Miután az építtető eldöntötte, hogy téglaházat vagy könnyűszerkezetes házat szeretne építeni, el kell készíteni a házterveket. A háztervek elkészítéséhez építészmérnökre lesz szükségünk és a jó építészmérnököket nehéz megtalálni, pontosabban nehéz megbízni. Ennek a nehézségnek a legküzdésében lehet segítségünkre az építtető által megbízott generálkivitelező kapcsolati tőkéje. A Renovart kellő tapasztalattal és széles körű ismertséggel rendelkezik, emiatt az ügyfeleinket magas szintű építészmérnöki szaksegítséggel tudjuk támogatni. A jó házterv az építtető igényeire támaszkodik, figyelembe veszi az életviteli sajátosságokat és szokásokat, de nem feledkezik meg a telekadottságokról és a jogszabályokban megfogalmazott előírásokról sem. Ezt fűszerezi meg az építészmérnök szakmai tapasztalatából származó titkos adalék, amelynek segítségével papíron már el is készült az álom-otthon.

Engedélyeztetési eljárások lefolytatása

A házépítés munkafolyamata számos adminisztratív feladat elvégzésével is együtt jár. Ebben a pontban szintén fontos a generálkivitelező rendelkezésére álló kapcsolati tőke, hiszen a hivatali ügyintézés során is jól jöhet a személyes jó kapcsolat. Arról nem is beszélve, hogy a házépítéssel összefüggésben felmerülő engedélyeztetési eljárások lefolytatása során a laikusok könnyen eltévedhetnek a bürokrácia útvesztőjében. Ez a megállapítás különösen igaz napjainkban, hiszen szinte soha nem látott építkezési kedv kapott lángra, így a hivatalok is a teljesítőképességük határán dolgoznak.

Földmunkák elvégzése

A szükséges engedélyek birtokában megkezdődhetnek a földmunkálatok. A földmunkák nulladik fázisa a munkaterület átvétele, valamint a szükséges terepelőkészítési feladatok végrehajtása. Ezt követi a kitűzés, vagyis a tervdokumentációknak megfelelő házalap felrajzolása. A kitűzés iránymutatásai alapján gépi és kézi erővel megkezdődnek az ásási munkálatok, majd végül, de nem utolsó sorban jöhet a betonozás.

Engedélyeztetési eljárások lefolytatása

A házépítés munkafolyamata számos adminisztratív feladat elvégzésével is együtt jár. Ebben a pontban szintén fontos a generálkivitelező rendelkezésére álló kapcsolati tőke, hiszen a hivatali ügyintézés során is jól jöhet a személyes jó kapcsolat. Arról nem is beszélve, hogy a házépítéssel összefüggésben felmerülő engedélyeztetési eljárások lefolytatása során a laikusok könnyen eltévedhetnek a bürokrácia útvesztőjében. Ez a megállapítás különösen igaz napjainkban, hiszen szinte soha nem látott építkezési kedv kapott lángra, így a hivatalok is a teljesítőképességük határán dolgoznak.

Teherhordó falak felépítése

Az elkészült alapra felépülhetnek a teherordó falak. Ez az építkezés egyik leglátványosabb része, hiszen itt láthatóvá válik a jövőbeni álom-otthon vázszerkezete. A falazás időigényes feladat, de alapesetben nem igényli azt a fajta szerelési szakértelmet, amire a könnyűszerkezetes házak felépítése során van szükség. A Renovart erre a célra Porotherm 30 K téglát használ, amit modern üregszerkezetes elrendezésének köszönhetően akár okos klímatéglának is hívhatunk.

Engedélyeztetési eljárások lefolytatása

A házépítés munkafolyamata számos adminisztratív feladat elvégzésével is együtt jár. Ebben a pontban szintén fontos a generálkivitelező rendelkezésére álló kapcsolati tőke, hiszen a hivatali ügyintézés során is jól jöhet a személyes jó kapcsolat. Arról nem is beszélve, hogy a házépítéssel összefüggésben felmerülő engedélyeztetési eljárások lefolytatása során a laikusok könnyen eltévedhetnek a bürokrácia útvesztőjében. Ez a megállapítás különösen igaz napjainkban, hiszen szinte soha nem látott építkezési kedv kapott lángra, így a hivatalok is a teljesítőképességük határán dolgoznak.

Tetőszerkezet felhelyezése

A tetőszerkezet felhelyezésével a családi ház lényegében eléri a szerkezetkész állapotot, ezzel a távolról is nagyon jól látható munkafolyamatok lényegében véget érnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a ház körül és a házban ne kellene tovább dolgoznia a generálkivitelezőnek. A jó tető egyfajta vízzáró héjazatként megóvja az alatta tartózkodókat az időjárás viszontagságaitól, első sorban a különböző csapadékoktól. Feladata azonban ennél jóval több, hiszen a ház megfelelő hőszigetelése is nagy mértékben ezen az elemen áll vagy bukik. A Renovart által felépített családi házak ácsolt tetőszerkezettel rendelkeznek, vagyis súlyát koszorú és beltéri teherhordó fal hordja. Ezek tovább növelik az épület hőtároló tömegét, ami Magyarország kontinentális klímáján az év nagy részében kifejezetten előnyös tulajdonságnak számít.

Házépítés Kecskemét

Munkálatok a belső térben

Ezek már azok a munkálatok, amelyeket kívülről nem, vagy csak alig láthatunk. A belső térben elvégzett munkafolyamatok közé soroljuk a térelhatároló válaszfalak elkészítését, a villanyszerelési munkálatok elvégzését, a víz, a csatorna, a fűtésrendszer kiépítését. A fűtésrendszer kapcsán nagy költség eltérésekkel számolhatunk annak függvényében, hogy használunk-e megújuló energiaforrást vagy sem. Megújuló energiaforrás alatt első sorban a napelemes rendszerekre gondolunk, amelyek akár teljes egészében fedezhetik egy családi ház éves energiaigényét. Ezen kívül még meg kell említeni a szükséges belső szigetelési munkálatokat, a kiválasztott külső-belső nyílászárók szakszerű elhelyezését, a belső vakolást, a beltéri festést, a faanyagok lazúrozását. Számos asztalos munka is felmerül, amelyek közül ki kell emelni az olyan beépített bútorok elkészítését és helyszíni összeszerelését, mint például a konyhabútor. A burkolásról sem feledkezhetünk meg, hiszen a különböző helyiségek — alaprendeltetésüknek megfelelő — hideg, vagy melegburkolatot kapnak. A belső térben végrehajtott munkálatok elvégzése után gyakorlatilag lakhatóvá válik az épület, de használatba vételi engedélyt az emelt szintű szerkezetkész állapotra még nem kapja meg az építtető.

Egyéb külső munkálatok elvégzése

A belső munkálatok elvégzésével párhuzamosan folyhatnak az egyéb külső munkálatok is. Ezek közé soroljuk a járdák és a lépcsők elkészítését és az építtető igényeinek megfelelő burkolását, a homlokzati hőszigetelés felhelyezését, vakolását és színezését. A legtöbb modern családi ház terasszal is rendelkezik, ezért ennek igény szerinti fedéséről és burkolásáról is gondoskodni kell. A csapadék, azon belül is első sorban az esővíz szakszerű elvezetése is megkerülhetetlen, emiatt a bádogos munkálatokat is végre kell hajtani. Ilyenkor kapja meg a ház az ereszcsatornákat és a lefolyókat, amelyek optimális esetben közvetlenül a csatornarendszerbe engedik az esővizet. A külső végső tereprendezésre is ekkor kerül sor, ami a füvesítéstől kezdve, a kerítés elhelyezésén keresztül a facsemeték és tujabokrok elültetésén át mindent magába foglal.

Esztétikai utómunkák

Az esztétikai utómunkák a ház belső terében és azon kívül is végrehajtásra kerülnek. Ilyenkor kerül sor az utolsó simításokra és szépítésekre, de az építkezés folyamatával együtt járó törmelék és sitt elhordására is ennél az állomásnál kerül sor. Ez magába foglalja a különböző falegyenetlenségek, vagy éppen az esetleges vezetékelési hibák eltüntetését, valamint az időközben felmerült utómunkák igény szerinti elvégzését is.

Házépítés Kecskemét

Az Átadás

Az átadás – mindkét fél részéről – a családi ház építésének legörömtelibb pillanata. Tekintettel arra, hogy mi a Renovart-nál tisztában vagyunk azzal, hogy a minőségi téglaházak felépítésének nem csak szakmai követelményei vannak, ezért az építkezés elejétől a végéig kiemelt hangsúlyt fektetünk az ügyféllel, vagyis az építtetővel való kapcsolattartásra. Ennek szellemében nem csak a szerződéskötés jelentős pillanat az életünkben, hanem az elkészült családi ház átadása is.