Mi a légtömörség?
A légtömörség egy viszonylag régi fogalom, viszont a modern építéstechnikai eljárások miatt egyre gyakrabban merül fel, ezért érdemes letisztázni, hogy miről is van szó. A légtömörség megmutatja, hogy a levegő áthaladását milyen mértékben gátolja / korlátozza az épületszerkezet kialakítása. Ennél fogva ez a fogalom kiemelt szerepet kap a passzívházak esetében, ahol minimális levegőáramlásra törekszünk. A levegőáramlás során két forgatókönyv lehetséges: a belső levegő hagyja el a lakóteret, vagy a külső levegő áramlik a lakótérbe. A két forgatókönyv közül az előbbi a veszélyesebb, hiszen a szokásos hőenergia veszteségen felül még épületfizikai kockázatokkal is számolnunk kell. Ezek a kockázatok abból fakadnak, hogy meleg és / vagy nedves levegő a szerkezetekbe jutva lecsapódik és így szerkezeti károsodást okozhat. A kisebb problémát a téli időszakban a lakótér meleg levegőjének kiáramlása, ezáltal az épület hővesztesége jelenti. Az épület szigetelési körvonala egyet jelent az adott ház termikus burkával, a termikus burok vonalvezetése pedig a legtöbb esetben megegyezik az épület légtömörségi kontúrjával is. Amennyiben az összeépített szerkezetek — különös tekintettel a nyílászárókra — illeszkedése nem hézagmentes, akkor az épület légtömörségi mutatója is el fog maradni az optimálistól.
A nem légtömör épület esetében a szivárgó levegő pótlásáról gondoskodni kell, amihez nagyobb térfogatáramra lesz szükség.
Ez hosszú és rövid távon egyaránt költségnövekedést fog eredményezni, emiatt nem csak passzív házak esetében célszerű
odafigyelni a megfelelő légtömörség elérésére. A megfelelő légtömörség hiányával együtt járhat a komfortérzet csökkenése is.
Az alaptézis szerint egy családi ház esetében a külvilággal érintkező felületek esetében meg kell határozni, hogy a rétegrend
mely elemére bízzuk a légtömítés szerepét. Ez a tetőszerkezet esetében az OSB lap, de ha teherhordó falról beszélünk akkor
ezt a szerepet a belső vakolatra osztottuk, stb. Ebből már jól látható, hogy a felfűtött lakóteret (légtérfogatot) teljes
egészében légtömör réteggel kell zárni. A következő lépésben meg kell tervezni, hogy a különböző légtömör rétegek
találkozásánál, hogy oldjuk meg a veszteségmentes kapcsolódást. Erre nagyon jó példa a nyílászárók beépítése, hiszen
ilyenkor nem elég azt a falhoz hozzáilleszteni, hanem célszerűbb a belső vakolattal összekötni (pl.: vakolható ragasztószalag
segítségével). Emellett további megoldandó kihívást jelent az ún. áttörések megtervezése. Ez azt jelenti, hogy a házba
bevezetett különböző vezetékek és csövek behatolási pontjánál is biztosítani kell a megfelelő légtömörséget.
Szerencsére ezeket a munkafolyamatokat ma már kellő mértékben megtámogatják a modern építőipari megoldások.
A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy azokon a szerkezeti elemeken keresztül, amelyek nem eléggé légtömörek meleg és /
vagy nedves levegő áramolhat belülről kifelé. Amennyiben ez megtörténik, akkor a lehűlt szerkezeti elemeken jelentős
mértékben kicsapódhat a pára, ami számottevő károkat okozhat az épületszerkezetben. Ezt csak gondos kivitelezés mellett
felépült légtömör megoldások alkalmazásával lehet elérni. Ez azt is jelenti, hogy ha el akarjuk kerülni az átnedvesedéssel
együtt járó szerkezeti károkat, akkor érdemes odafigyelni a légtömörség optimalizálására.
Az optimális légtömörség mérésére az ún. blower-door teszt szolgál. A mérés során az egyik kültéri nyílászáróba egy keret
segítségével egy ventilátor kerül beépítésre, és így 50 Pascal nyomáskülönbséget hoznak létre a beltér és a kültér között.
Mivel a depresszió miatt a beltérben kisebb lesz a nyomás így füstceruza és légsebességmérő alkalmazásával megtalálhatóak
azok a helyek, ahol nem megfelelő a légtömörség. A vizsgálati módszer a legapróbb szerkezeti hibákat is feltárja.